Facebook-tól az offline olvasásig, domapin függőségtől egészen a tiszaparti tűzrakásig.
Nincs Facebookom december harmadika óta. Amikor feltörtek, még elég dühös voltam. A feljelentést is megtettem, muhahaha, természetesen, nincs itt semmi látnivaló,- ráztak le egy formalevéllel. Biztos urak, igaziból utólag és innen nézve, őszintén köszi szépen.
Nagyjából egy hónapig tartott a válásunk, mire úgy döntöttem, ha éhen halok, akkor sem regisztrálok vissza. Úgy jön ez ide, hogy a privát oldalammal együtt a sok éve épített business oldalaim is mentek a pi,-lecsóba, na meg a kontaktot, infók, hirdetési lehetőségek, bankkártya adatok, apróságok, nem történt bűncselekmény, case closed, lehet továbbhaladni. Eddigre viszont már roppant mód megmakacsoltam magam. Milyen jól tettem! Néha kicsit irigyelem azokat akik "csak" isznak, jójó egy-két pohár, ihatunk erre, meg arra is Boncz Géza után szabadon; "Anyusziiiii, én nem iszom!" Nem, ja. Csak fogad csikorgatva nézed a plafont és annyira függsz a hírfolyam görgetéstől, hogy már egy szaros komédiát sem vagy képes befogadni le-föl ugrálás, telefontapizás nélkül. Jaj de rossz ez! Mennyivel egyszerűbb lett volna (nekem), csak a poharat letenni, helyette köré építettem az összes létező embert, és lelket gyilkoló szemetet is.
