Sziasztok, Marcsa vagyok alkoholista.
Vagy, papucs orrán pamutbojt.

Hetek óta forog az agyamban az írás, hogy tudnám elmondani azt, hogyan kerültem az AA-ba, és hogyan értem el arra a pontra, amikor tökmindeggyé válik mit mondasz az után, hogy sziasztok, ez meg az vagyok. Van ez a túl általános meglátás, hogyaszondja úgyis mindenki függő, de ahogy távolodom most életemben először a függőségem alanyaitól és tárgyaitól, és folyékony, vagy nem folyékony megjelenésétől, úgy kezdem egyre jobban érezni magam és meglátni azt, miben nem tudok működni, és miben igen.

Ha azt mondom 10 hónapja nem fogyasztok alkoholt, arra mindenki azt mondja, hogy oh, sehol nem vagy, meg majd jön a rózsaszín felhő, aztán onnan akkorát esel mint az ólajtó. Na jól van, és ha nem?

Amúgy várom én ezt a rózsaszín felhőt egy ideje, de csak nem jön, jött viszont helyette valami más. Végtelen mennyiségben sóhajtoztam az elmúlt két évben, hisztiztem, hogy normális akarok lenni, de igaziból nem tudtam mit jelent ez, hogy ha esetleg, akkor azt miről fogom felismerni. És eljött egy pont amiről már ugye írtam, két hónappal ezelőtt, egy pont amikor valamiért lemállott rólam a szorongás, és elkezdtem a napi teendőim közti szünetekben is jól érezni magam.

A teendőket is egyre könnyebben ellátni, néhol najó, ha valamit a hátam közepére kívánok akkor fogalmazzunk úgy, hogy letudni. Roppant felszabadító érzés ez, és nagyon furmányosan tudom csak körbeírni, hogyan is érzem magam, de valami olyasmi, hogy a mindenféle függőségeim elkezdtek körön kívül kerülni, távolodni tőlem, és egy masszává egybeolvadni.

Nincs már benne társ, kaja, alkohol, egy valami van, egy érzés, hogy NEM AKAROK FÜGGENI SEMMITŐL, de még jótól sem, ahogy ezt egy AA meeting után valaki bemondta nekem.

Hallgattam a hely előtt állókat arról diskurálni, hogy napi hány gyűlésre mennek és kissé talán hányaveti odaokoskodtam, hogy srácok, ez is függőség ám. IGEN, de ez jó függőség, hangzott el a válasz.

Álljunk itt meg egy szóra. Az én véleményem az, hogy jó függőség nincsen.

Semmi nem lehet jó, amire felesleges érzelmi reakciód akad, nem lesz egészséges amikor bűntudatod van egy kihagyott edzés után, és az sem egészséges, ha azzal ijesztgetjük egymást, hogy ha nincs szponzorod nem érsz semmit, vissza fogsz esni, meg aztán amúgy is, mindmeghalunk ezittavég.

Mindig utáltam az életet átszelő egymást ijesztgető felhangot, ha nem így teszel az lesz, ha úgy, akkor meg ez, de soha nem hallom azt, hogy arra bátorítanánk egymást, találd meg a saját utad, légy önmagad mestere, vidd haza azt, ami a segítségedre lehet, mert muszáj megtanulnunk gondolkodni és magunkért kiállni.

Az a mérhetetlen erős önbizalomhiány amit viccel, és harsánysággal próbálok eltemetni felszínre kerül, és a valós időben tisztán végzett munka mintha ölre ment volna vele, apránként nyírja ki a bizonytalanságot, minden egyes mellékvágány levagdosva róla. Lélekedzés, ezt a nevet adtam neki, és nem áll semmi csodamódszerből.

Alaptézisem, hogy tisztán, nem elfedett érzésekkel belegyalogolok minden egyes helyzetbe, telefonhívásba, intézésbe, felvállalva ÖNMAGAM:

fényévekre érzem most a hátam mögött lakó énemet, ám mégis azt mondom, egy nap az élet, köszönettel az AA szellemiségének, csak a mai napon nem esek vissza sehova, sem a társkeresőzésbe, sem a gondolataim bármilyen módszerrel való tompításába.

Mert kezdem átlátni azt, mire van szükségem. Szükségem van például közösségekre, többre is színesen, és mint minden közösségben, mindenhol lesznek számomra idegesítő,- és támaszt nyújtó, érdekes emberek is, elfogadom, ha belül nem értek egyet sokszor azzal amiről szó van, de tudjátok mit?

Lehet, hogy ezzel többen is így vannak, csak nem merik leírni, se elmondani. Egymásra bólogatunk, hogy ne vállaljunk semmilyen konfrontációt, ne legyen az, hogy magunknak kelljen felépíteni valamit és kiállni mellette, de gőzerővel ám.

Ebben benne van az igazi bukás veszélye, amikor nem tudom majd befedni magam a kifogással, jó tényleg, hát nem elég keményen csináltam a lépéseket, azért, csakis azért borulhattam meg. Nem gyerekek, ha borulok, akkor elbasztam. És én baszom el.
Hát én megpróbálom. Megértettem azt, ami az egyik legnagyobb félelmem volt, a minek is menjek én AA-ba, ahol istenezni fognak, meg azt kell mondjam, hogy alkoholista vagyok.

Ja, meg lapos csokoládé meg töltött csokoládé, és szőrsapka is, ahogy ülök az ágon, természetesen. Hát srácok van az a pont, hogy tök mindegy mit teszel oda a vagyok után, mert nem azért mentél oda.

Azért megyek oda, hogy minden héten, ha lehet többször emlékeztessem magam arra, hogy MIBE NEM AKAROK VISSZASÜLLYEDNI,

mennyire nem akarom azt a függőséget érezni, amikor minden gondolatom egy másik ember körül forog, amiben ha nem érzem jól magam, ebben az állandó máson gondolkozásban ugye, azonnal elkezdek tompítani, hogy benne tudjak maradni egy mások által, a (szerintem!) világ által diktált életszerű vegetációban, na ezt nagyon nem akarom.

Nem akarok bűntudatot érezni azért,

mert egy napon nem volt kedvem elmenni edzeni, nem akarok sírni azért, mert megettem egy teljes csokitortát, mindenhez szeretnék egészségesen megtanulni kötődni, kötődni és elengedni amit el kell, de nem az engedd el szekta vonalon, mert az az egyik legnagyobb bullshit az életben, meg a minden fejben dől el szarság.

A cselekedeteimben hiszek továbbra is és abban, hogy előre kell menni, néha ér megállni és szemlélődni, stagnálni, ahogy egy diéta sem úgy működik, hogy két éven keresztül heti fél kilót fogyok, mert nem tud úgy működni.

Ember vagyok hullámzásokkal, csak ezek a kurva reakciók hozzá kötődtek még egy rohadék teregetéshez is, meg mosogatáshoz is, kibe lélegeztem a függőséget, mert a függőség nem egy pohár bor, hanem a gondolkodásom, ami belekapaszkodik jóba, rosszba és rágja, fogja nem ereszti, ezzel megvétózva a haladást, és az élet tiszta szeretetét, felülírva mindent.

Ezért minden héten odamegyek, meghallgatom az egyik hülyét, a másik jó arcot, a harmadikat is, aki minden nap, minden héten és csoportban ugyanazt mondja, hogy emlékezzek.

Nem akarok függő lenni,

nem akarok a refluxtól köhögni, paranoid szinte skizofrén tünetekkel a saját fürdőszobámban füldugóval besötétítve rettegni, emlékezetkieséses elvonási tünetekkel megküzdeni, mert ha még egyszer ennek a közelébe kerülök kurva egyszerű, akkor én meghalok.

Ezért hát sziasztok, Marcsa vagyok alkoholista és papucs orrán pamutbojt.

Tök mindegy, minden úgy jó ahogy lennie kell.

2023 november

Pom Pom